A kapcsolatok csodája

Kapcsolataid éppúgy Rólad, mint a másikról szólnak.

De az életed egyedül a Tiéd!

Rajtad áll, hogy mit kezdesz vele!

A barátság nagy érték!

A barátság nemcsak a klasszikus értelemben, hanem partneri minőségben is az.

Az egyik legértékesebb pontja az életnek. Mégis időnként megszakadnak kapcsolatok ezért, vagy azért.

Mit tehetsz ilyenkor?

Megengeded, hogy az eltávolodás megtörténjen, hiszen ez két fél döntése. Vagy küzdhetsz érte, ha úgy érzed, hogy van értelme.

Meglátásom szerint ez utóbbi többször fordul elő, mégsem tartozik az igaz barátság kategóriába. Mert az igaz barát jelen van. Jelen van, ha esik, ha fúj.

Még akkor is, ha az egója éppen tombol, vagy megbántottnak érzi magát. Ilyenkor és máskor is, a tiszta szeretet őszinteséget kíván.

Megengedést. Hogy megengedjük a másiknak, hogy elmondja mit érez,  és hogy Te is elmondd, ami Benned megjelent.

Nem hibáztatva, nem dacolva, hanem hátralépve az egótól. De ez őszinteséget, szeretetet, elfogadást kíván. Félre ne értsd! Az egóval nincs semmi baj! Sokszor éppen szükséges az életben maradásodhoz, de tudnod kell kezelni, vagy éppen félretenni egy kicsit.

Vannak olyan időszakok, amikor egy barátságban mégis megjelenik az eltávolodás, mert az élet másfelé vezérel, vagy mert tudat alatt úgy döntöttünk, máshogy tapasztalunk. Ez is belefér. Sőt!

Egy barát dönthet úgy is, hogy kilép az életedből

És másokéból is, és befejezik ezt a földi pályát. Mit tehetsz ekkor? Tiltakozhatsz, tombolhatsz, fájdalmasan összegörnyedhetsz, de ez mind Rólad szól. Nincs ezzel baj. Hiszen Te maradtál itt. Téged “hagytak” itt.

Mégis többfelé ágazik ez a szál. Rólad is szól. Hogy hogyan érint ez Téged, hogy mit ad Neked az az állapot, amibe kerültél, amit érzel.

Mert ezekkel az érzésekkel egy bizonyos minőséget hozol felszínre  magadban, amikor is megismerheted, hogy miért kerülsz mindig az elhagyottak padjára…

Fájdalmas “elhagyottnak lenni”?

Igen. Lehet. Hiszen az elválás lehet az. De ha többször fordul elő, hogy elhagynak, akár barátságban, akár párkapcsolatban, akkor érdemes megnézni, hogy mivel tartod fenn az állapotot, ahogy már fentebb említettem. Nézd meg, mit profitálsz ebből a nehéz helyzetből? (tudom jól, hogy azt gondolod, hogy eszedben sincs ezekből profitálni, mikor nagy szívás ez az egész. Kegyetlenül fájdalmas….Ennek ellenére, mégis azt mondom, keresd meg a hasznát)

Aztán pedig vegyük alapul a másik felet is.

Dönthet úgy, hogy azt választja, hogy elmegy? Hogy nem kívánja többé a társaságod? Hogy egyszerűen más irányt ad az életének anélkül, hogy szólna Neked, hogy kikérné a véleményed???

Legyünk őszinték!

Dönthet úgy! Mert van szabad akarata. Azt a döntést hozza, amit abban a pillanatban a legjobbnak tart. Az, hogy Ő hogy dönt és hogyan él, az Ő dolga.

 

Ilyen egyszerű ez. A megoldás az megkönnyebbülés Benned van. Csak ott találhatsz rá!

A Te érzéseid a tied!

Ne félj tőlük. Sokszor újat tanít magadról, de egyet ne feledj! Nem kötelező fájdalmon keresztül tanulni.

Megszakíthatod az áldozati és elhagyotti mintádat! Aki pedig menni akar, annak integetni kell és helyet engedni egy új, valódi szeretetteli barátságnak, kapcsolatnak.

Nem azért, mert a régi nem volt az. Az volt. Az akkori minőségben.

De ha megtanulod másként nézni, akkor másként is fogsz élni. Más meggyőződéseid lesznek és számodra minőségibb embereket fogsz megismerni. Aki nem akar menni.

Akinek öröm a társaságod, de ha mégis mennie kell, akkor fájdalom nélkül a szívedben tudod elengedni.

Megértéssel és végtelen szeretettel.

A Te életedért Te tartozol felelősséggel, a másik fél az Övéért.