Egyedülálló anya megosztja … őszintén

Nőket, férfiakat elég sok megoldandó újdonság vár az életben. Az, hogy hogyan alkalmazkodsz hozzájuk, csak és kizárólag rajtad múlik. Természetesen alkalmazhatsz régi megoldásokat is, amik biztonságosak  és jól berögzültek. Ezek általában csuklóból jönnek és rutinnal oldod meg az életedet általuk. Tökéletesen jól működnek és szolgálnak is, ami azért valljuk meg, elég komoly biztonságérzetet ad. Vannak azonban új helyzetek, amikor már a régi már nem működik, és bizony szükség van arra, hogy néhány új szerszámmal szereld fel azt a szerszámos dobozt, ami az életed karbantartásához használatos. Olyan is van, hogy régi szerszámok már elavultak, így ezeket ki kell pakolni a dobozból, hogy teret adj az új szerszámoknak, nevezetesen új mintákkal, hitrendszerekkel, cselekvési modulokkal ruházd fel az életed. Ez a cikk nem azért született, hogy Téged vagy bárkit minősítsen, hanem azért, hogy bátorítson arra, hogy mindent meg lehet változtatni az életben. Persze csak akkor, ha nyitott vagy arra, hogy új megoldásokat fedezz fel.

Nincs jó és nincs rossz tett. Mint ahogy „nem” tett sem!

Azt gondolom erről, hogy mindig megtesszük a tőlünk telhető legtöbbet, amit adott helyzetben tudunk,  ezért hát felesleges az önostorozás. Ha azonban időről időre azt látod a környezetedben, ami nem okoz örömet Neked, akkor az azt jelenti, hogy még mindig van mit csiszolni belül, benned! Hiszen a környezet csak azt reagálja vissza, ami bent van. Azzal is tisztában vagyok, hogy néha unalmas ez és leginkább azt mondanád, hogy basszus….. Már annyit dolgoztam magamon és még mindig ennyi a trutyi? Ilyenkor azt javaslom, hogy állj meg egy kis időre. Hagyd abba a  vizsgálódást és hagyd faképnél a helyzetet!:-) Menj és tornázz egy kicsit, vagy sétálj a szabadban, vagy süss egy sütit. Mindegy mi az, csak figyelj arra teljesen! Mert akkor megszakítod azt az energiát, ami fogva tart. Ellenkező esetben a félelem és az elégedettség felülkerekedik rajtad és elveszi az erődet.

Oda ne add neki! Dolgoztál már érte eleget!

Így csak figyeld meg, hogyan jött és te fordulj el másfelé. Helyezd a figyelmedet a liszt kimérésére, a futócipő felhúzására, stb. Ettől nem törlöd ki az előző kellemetlen érzést, csak nem növeled. Engedd meg neki, hogy jöjjön és azt is, hogy menjen. Mégpedig azáltal, hogy tudatosítod, hogy megjelent.

Vannak bizonyos élethelyzetek, amik igazán nagy levegőt igényelnek és természetesen, új nézőpontokat is.

Saját meglátásom szerint, ezek az új nézőpontok mindig megkönnyítik a továbbhaladást és az újraépítkezést. Például egy válás, egy haláleset, vagy egy fájdalmas szakítás után az ember sokféle érzést él át. Ezek természetes érzések és meg is van a helyük és az idejük. Megtapasztalásom szerint, képesek vagyunk arra, hogy nagyban lerövidítsük a fájdalommal, „agonizálással” töltött időt, ha új nézőpontokat engedünk mag No! Ez csak egy szösszenet volt, és remélem, hogy segít akkor, amikor nehéz helyzetben vagy. Ebben a cikkben egy interjút szeretnék megosztani Veled arról, hogy egy kedves ügyfelem hogyan nyerte vissza az erejét a félelmei felett, és hogyan fordított az életén akkor, amikor már nagyon kilátástalannak tűnt. Zita 38 éves volt, amikor érezte, hogy az élete komoly hullámvölgybe került. EA: Mikor volt életed legnehezebb időszaka?

Z: 38 éves koromban eszméltem arra, hogy nem működik a házasságom. Valahogy megszűnt benne az összetartozás érzés. Ez azért volt félelmetes, mert 2 kicsi gyerekünk volt, akik imádták apukát és engem is.

EA: Mi volt az első dolog, ami megfordult a fejedben?

Z: Az, hogy ez átmeneti és majd visszajön. Ezzel áltattam magam évekig, amíg egy napon arra lettem figyelmes, hogy felpezsdült a levegő az irodában az egyik kollégámmal. Azt hittem, hogy ez csak egy vicces nap volt, de egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Míg egy napon sokkal közelebb. Már éreztem, hogy az otthoni helyzet menthetetlen. Aztán hamarosan rájöttem, hogy a férjem is más úton jár, így meg is könnyebbültem és bár nagyon féltettük a gyerekeket, de úgy döntöttünk, különválunk, mert így egyikünk sem lehet boldog.

EA: Nem is próbáltátok megmenteni a házasságot?

Z: De! Amíg nem jött a kollégám, addig több próbát is tettünk. De semmit nem éreztem. Valahogy kihűlt. Ettől bűntudatom volt és kétségbeesetten igyekeztem megoldást találni, mert nagyon féltem attól, hogy egyedül majd nem tudok a gyerekekkel boldogulni.

EA: Aztán erősebb lett az új szerelem?

Z: Igen! Vagyis bennem igen. Már éppen túl voltunk a váláson, és az én „szerelmem” úgy döntött, hogy mégsem akarja ezt a kapcsolatot. Mérhetetlenül összeomlottam. A félelem az egekbe nőtt és teljesen kétségbeestem. A volt férjem már új életet kezdett és láthatóan jól érezte magát benne. A gyerekeket időről időre elvitte, kedves volt velük és gondoskodó. Én pedig magányosan szenvedtem. Szenvedtem a csalódottságtól, a becsapottság érzésétől, attól, hogy mi lesz velem így egyedül. Aztán a végén már testi tüneteim is lettek.

EA: Ez mit jelentett konkrétan?- kérdem, miközben látom elmereng maga előtt.

Z: Éjjelente heves szívdobogásra ébredtem és közben zsibbadt mindenem. Tudtam, hogy ezek pániktünetek, de mégis nagyon féltem, hogy infarktust kapok. Tudtam, hogy a gyerekek a másik szobában vannak, így gyorsan össze kellett szednem magam. Igen ám, de annyira féltem, hogy még inkább eluralkodott rajtam a pánik.

EA: Hogyan lettél mégis túl rajta?

Z: Kinyitottam az ablakot és lelassítottam a lélegzetem. Csak a légzésre figyeltem. Olvastam, hogy ez így segíthet. Segített is. Ideig-óráig. Az zavart leginkább, hogy úgy éreztem, hogy a gyerekekkel sem tudok olyan lenni, amire szükségük lenne. Állandóan rosszkedvem volt, ingerült voltam. Persze beszélgettünk a  suli után, este lefekvéskor hozzájuk bújtam, de ez messze nem az az énem volt, aki régen voltam. Nem volt jó a bőrömben.

EA: Volt időközben szerelem az életedben?

Z: Igen, voltak próbálkozások. A legdurvább az volt, hogy akit szerettem, azoknak általában nem kellettem. Valamiért mindig szakítás lett a vége, akit meg nem szerettem, az meg úgyis mindegy volt. Nagy csalódásokat éltem meg, és a végére elhittem, hogy nem vagyok elég semmilyen tekintetben. Hogy azzal, akit én szeretek, úgysem lehetek boldog.

EA: Hogy élted ezt meg?

Z: Eleinte úgy, hogy tiszta kudarcnak éreztem az életem. Úgy éreztem elrontottam valahol. És hogy nem is vagyok méltó egy kapcsolatra, mert ha esetleg lenne és beleszeretnék, akkor megint fájdalommal járna. Így szabotálni kezdtem a kapcsolatokat. Volt olyan is, ami jónak ígérkezett, de már nem mertem belemenni. Magányossá váltam.

EA: De ha jól tudom, most nem vagy az?! (ezután a kérdés után felragyogott a szeme)

Z: Igen! Most már nem vagyok. Az történt, hogy addig marcangoltam magam, míg újra padlót fogtam. Ekkor elhatároztam, hogy ebből elég. Nemcsak a gyerekek miatt, hanem elsősorban magam miatt. Elkezdtem keresni a megoldásokat, mert addigra már rájöttem, hogy mégiscsak kell lenni valaminek, mert az ember nem nyomorra teremtetett. Elkezdtem dolgozni magamon. Először csak napi kis dolgokkal. Minden nap kötelezővé tettem magam számára, hogy mosolyogjak az emberekkel.

EA: És? hogy ment?

Z: Eleinte még én is „hülyének” néztem magam. De azt mondtam, hogy tovább csinálom. Egy hét után azt vettem észre, hogy már belülről igénylem és az emberek is kedveseknek tűntek valahogy. Ez volt az első lépés.

EA: Mi volt az a pont, amikor új irányt vett az életed?

Z: Arra a napra jól emlékszem. Azt kérdezted tőlem az egyik konzultáció alkalmával, hogy miért úgy tettem eddig, ahogy tettem? Ekkor azt mondtam, mert úgy tudtam. Erre Te elmosolyodtál és megkérdezted, hogy tennél másként, ha tudnál? Erre mondtam, hogy igen. Mindenképpen. És akkor megértettem. Azt, amit Tőled azóta is hallottam már. „Úgy tettél, ahogy abban a pillanatban a legjobban tudtál.” Ez annyira felszabadított, hogy azóta pontosan tudom, hogy mindig van választásom és ha valami nem tetszik, akkor van módom másként tenni. Igaz, ehhez nézőpontot kell váltani, de már ezt is megtanítottad nekem.

EA: Hogy lett mégis szerelem az életedben?

Z: Hát pont ennek a nézőpontváltásnak köszönhetően. Mert rájöttem, hogy nem a férfiak fognak majd teljessé és boldoggá tenni, hanem az én női és férfi energiáimnak kell egyensúlyba kerülnie. Persze ez időt igényelt, de már értem. Szembenéztem azokkal a félelmeimmel, amit magamról és a párkapcsolatról gondoltam. Például azt, hogy nem vagyok elég és hogy akibe beleszeretek az úgyis elhagy, vagy megcsal, stb.

EA: És akkor egyszercsak megérkezett a nagy szerelem?

Z: Nagyjából pont így. Egyik nap éppen mosolyogva jöttem ki a zöldségestől és arra lettem figyelmes, hogy valaki az én autóm mellett áll és próbálja kinyitni. Nyomkodta a kulcsát, hogy nyíljon az ajtó, miközben beszélt a mobilon. Odasiettem, hogy rámosolyogjak, hogy hahó, ez itt az én autóm. Hát ez a mosoly olyan jóra sikeredett, hogy azóta egy pár vagyunk.

EA: Nem akartál elmenekülni, vagy nem voltak félelmeid?

Z: Érdekes módon, olyan természetes és erős vonzalom alakult ki, hogy ezek fel sem merültek. Már 9 hónapja együtt élünk és a fiúk is imádják. Mostanában vannak néha pillanatnyi félelmeim, de ezeknek gyorsan a mélyére ásunk és akkor meg is szűnnek.

EA: Akkor most minden rózsaszín? Nincs több kételyed magadban, kerek a világ és dúl a szerelem? (Na erre a kérdésben hatalmas hahotában tört ki.)

Z: Majdnem! De tényleg! Azt mondhatom, hogy fényévekkel jobban vagyok. Oly annyira, hogy belekezdtem egy új vállalkozásba is. Teljesen új úton járok, de élvezem. Kételyek? Vannak néha! De ha erősek, akkor tényleg megnézem, honnan erednek és már nem gondolom azt, hogy alkalmatlan lennék. Hanem sokkal inkább azt, hogy megint elérkezett egy életszakasz, amikor még inkább kiteljesedhetek, mert az élet megmutatja, hogy mi az, ami még kidolgozásra szorul. A pánikrohamoknak már nincs nyomuk. Ehhez azonban az kellett, hogy változtassak, hogy ne féljek új utakat keresni. Változtattam a táplálkozásomon, a gondolkodásomon, a lelkemet tápláltam. Igazán jól esett és ezek után sem hagyom abba. Ezeket is köszönöm Neked!

EA: Mit üzensz azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, mint Te voltál?

Z: Hogy bízzanak magukban! Hogy sokkal erősebbek, mint gondolják, még ha adott pillanatban nem is érzik ezt. Hogy mindig van lehetőség változtatni és csak Ők tudnak változtatni! Keressék azt az utat, amiben támogatva érzik magukat. Keressenek olyan trénert, terápiát, coach-ot, bármit, aminek segítségével Ők maguk nyitják ki az életük ajtaját a teljesebb életre! Ne féljenek ebbe invesztálni, mert az életükbe invesztálnak, ami sokszorosan megtérül!

Hálásan köszönöm Zitának, hogy megosztotta velünk a történetét. Ebből is láthatod, hogy az élet egy folyamat. Ebben a folyamatban vannak tennivalók, de cselekedettel, új irányokkal új eredmény születik! Nagyon büszke vagyok Rá! És Rád is! Mert elolvastad! Köszönöm!