Lelkünk fájdalma jelzi, hogy itt az idő a változásra! - Egyensúly Akadémia

Lelkünk fájdalma jelzi, hogy itt az idő a változásra!

Ami elválaszt attól, aki igazán lehetnél az az, hogy valódi lényedet nem engeded kibontakozni.

Ezt a döntésedet meghozhattad tudatosan egy tapasztalásból is, ami egyszer nagy fájdalmat okozott neked, de a tudatalatti rejtett minőségben is képes „távol tartani” önmagadtól. Ezt sokféleképpen teheti. Egyik ilyen dolog, ha mérgező helyzetekbe „navigálod magad”, mintegy hologramként élve az életed.

Hogy mit is jelent mindez?

Talán érzed, hogy nem vagy ura teljesen az életednek, hogy bizonyos helyzetekben nem úgy viselkedsz, ahogy szeretnél. Valahogy elveszett az a tűz, ami téged jellemzett egykor, vagy ha soha nem volt, akkor pedig igazán kiszolgáltatott helyzetben érezheted magad, amiben szenvedsz nagyon, mégsem tudsz szabadulni.

Ez a szabadulási igény abban is megmutatkozhat, hogy folyamatosan pörög az agyad egy-egy helyzeten. Pl. párkapcsolat, szüleiddel való viszony, baráti kapcsolódások, de mindegyikben sérülsz valamilyen módon. Ilyen helyzetekben, ha azon kapod magad, hogy igyekszel minden helyzetet úgy alakítani, hogy megfelelj másnak, hogy jót tegyél másnak, még ha háttérbe is szorítod önmagad, akkor bizony érdemes megnézni ezt más oldalról is, ha szeretnél boldog életet élni.

onbecsules

Mi történik ugyanis abban az esetben, amikor pörög az agyad egy-egy helyzeten?

Beindulnak a belső monológok és mivel teljesen háttérbe szorul a belső lényed, aki szeretetre, egyenrangúságra áhítozik, így folyamatosan durrogni kezd belül. „ persze, csak a másikat ismerik el, én meg kitehetem a lelkem is.., vagy oda kell érnem a szabadnapomon a családi ebédre, mert egyébként édesanyámnak rosszul fog esni, noha heti 6 napot dolgozom, és 1 szabadnap marad pihenésre…vagy, nekem kell megoldanom a szüleim életét, mert lelkiismeret furdalásom van, amiért én járom a világot, ők pedig a kis lakásukban élnek”.

Ezek a monológok valóságosak és jelen tudnak lenni az életben, sőt! Még egy egész életet is rá mehet, ha nem vagy éber a jelekre.

De mi ennek az eredője?

A gyermekkorban rengeteg mintát építünk be. Ekkor vagyunk a legfogékonyabbak rájuk, hiszen ez az az időszak, amikor is leginkább a szüleinktől függünk. A gondoskodásuktól, a szeretetüktől, a táplálásuktól. Ha a gyerekkorban az anya, vagy apa csak bizonyos időszakokban volt elérhető, akkor könnyedén hiányt kapcsoljuk a létezéséhez és ez bizony egyfajta hiányrezonanciát okoz a sejtekben. Elraktározódik és ahhoz a minőséghez kapcsolódik.

Pl. ha valakinek az édesapja bizonyos időre távolra kerül, akkor a férfi energia „kikerül a családból” és az válik természetessé, hogy a férfi energiához hiányérzet, bizonytalanság stb. társul.

Később felnőttként is ott marad a sejtek memóriájában ez a lenyomat, és mivel a sejt emlékszik, akár egy párkapcsolatban, akár családi viszonyokban is megélhető, hogy olyan kapcsolatba találjuk magunkat, ahol a férfi nem vállal fel, nincs jelen, nincs kapcsolódás és ez hiányérzetet, fájdalmat okoz. Pusztán azért, mert ez a természet lett elraktározva a sejtekbe.

Visszatérve a belső monológhoz, folyamatos neheztelés érzést kiváltó gondolatok jelennek meg, amik mérgező információkat bocsátanak ki a testbe, és ezeket rezonáljuk ki magunkból. A másik fél pedig csak távolságtartással reagálhat, hiszen ezt „várjuk” el tőle. (ezek a lenyomatok rögzültek a régi időkben)

A szüleink is hozzák a maguk mintáit, amiken keresztül ők is kapcsolódnak a világhoz, ez nem jó vagy rossz dolog, egyszerűen így szocializálódtak. Egy kisgyerek, akit pl. egy másik városban, országban a nagyszülők nevelnek, mert a szülők dolgoznak, ugyanezeken az elutasítottság érzéseken megy keresztül. Kialakul a szülőkhöz való ragaszkodás –a hiány megélése miatt, hiszen nem tudni, mikor lesznek legközelebb jelen- és neheztelés –amivel az egyén kitaszítottnak érzi magát- program.

Ez fogja mozgatni a kapcsolatot. Innentől kezdve ez a húzd meg ereszd meg játszma lesz a mérvadó. A szeretetért mindent meg kell tenni a szülők felé, de ugyanakkor az eltaszítottság érzése miatt, már be is kapcsol a neheztelés és a két program szorosan összefonódik. Tehát az agy azt érzékeli, hogy nincs szeretet távolságtartás, kitaszítottság érzése nélkül.

Mit teszünk hát?

Ezt a rezonanciát fogjuk az éterbe bocsátani és erre érkezik be a szerelem, főnök, barátnő stb. Innen indul valójában az életünkért való felelősségvállalás.

Az teljesen mindegy, hogy családban, vagy baráti kapcsolatban, vagy szerelemben éli meg az egyén a kitaszítottságot, neheztelést, mert ezek egy tőről fakadnak. Ahhoz, hogy felszabaduljanak ezek a régi programok, tisztába kell kerülni önmagunk természetével.

Érdemes ezzel foglalkozni, mert ezáltal, nemcsak mi magunk, hanem a környezetünk is felszabadul az állandó játszmázási kényszer alól és mindenki saját életét élheti, méghozzá a neheztelés mérge nélkül. Ezért igazán nagy hozzájárulás az önmunka a környezetünk és önmagunk jóllétéhez. A környezetet megváltoztathatjuk. El is lehet szaladni egy-egy helyzetből, de amíg ez a rezonancia fennáll, addig valahol fel fogja ütni a fejét. Ezért fontos, hogy gyógyítsd meg a sérült részt és húzd meg a határaidat. Tudd, hogy mikor, mennyit adj magadból anélkül, hogy folyamatosan kompenzálási vagy felesleges felelősségvállalási kényszer lenne a szülő, társ, barát felé.

A Színezd újra programon teljesebben foglalkozunk a témával és azzal is, hogy miért lépünk be újra és újra abba a körbe.
Ha úgy érzed ott a helyed, itt tudsz jelentkezni!

Lelkünk fájdalma jelzi, hogy itt az idő a változásra!