Theta Healing - Egyensúly Akadémia

Theta Healing

hullamok1Életünk sokféle hullámon megy keresztül, és ezek a hullámok befolyásolják az egész élet alakulását. Pontosabban nem is a hullámok, hanem azok a hitrendszerek, amik a hullámainkat okozzák. Na fejtsük ki ezt egy kicsit bővebben, igaz?!:-)

Ott kezdődik (vagy folytatódik és inkább ez az igaz), hogy megszületünk ebbe a csodálatos földi létbe. Kedves szüleinkhez, akik életünk egyik fontos szereplői. Ha jelen vannak azért, ha nincsenek, akkor bizony azért. A születéssel rengeteg életminta megtapasztalására kapunk jogosítványt.

Ezeket az életmintákat hozhatjuk szülőktől (elsősorban onnan tanulunk az életünk elején) és bizony 7 éves korig minden, az életünket később befolyásoló hitrendszert már jól be is szippantunk a tudatalattiba. Természetesen érhetnek minket traumák már az anyaméhben is, és azt is már jól elraktározza a tudatalatti és majd egy adott pillanatban, be is aktiválja az életünk során. Aztán később kialakíthatunk magunknak is hitrendszereket, de általában ezeknek a magjai is elszóródtak már korábban.

Pl. felnőttkorban sikertelen párkapcsolatok sokasága éri barátnőnket és a legutolsó csalódáskor fennhangon zokogja, hogy minden férfi szemét. Hm. Aztán ha kicsit visszafordítjuk az élet kerekét és figyelmesek vagyunk akkor egyszercsak előkerül egy olyan esemény, amikor barátnőnk ezt a “tényt” valakinek jól elhitte, (akár édesanyának, akár apának stb.) majd ezt a tudatalattijába be is építette. Amit viszont beépítünk, elraktározunk, az ott is rezeg és egy adott pillanatban, valósággá válik. Pedig ez CSAK egy hitrendszer! És a CSAK-on van a hangsúly! Ilyen események megtörténte egyébként nem rossz dolog, mielőtt még kétségbe esnél. Az élet ilyen. A hitrendszerek azért vannak, hogy megváltoztassuk őket, majd új hitrendszerekkel  újraírjuk az életünket! Huhh de izgi!

Változások sokasága, de ez azt is jelenti, hogy esélyek sokasága. Amikor az ember saját tudatossága közelében jár, akkor megérti, hogy egy önmunkával, nagyon komoly életminőség emelkedést érhet el. Igen! Erre szolgál a hitmunka!

Mit is jelent ez?

kincsesladaÍrok egy példát, mert így talán jobban érthető a történet. Vegyük egy igen általános helyzetet. Alanyunk szeretne anyagi bőségben élni. Vágy a bőség, gazdagság megtapasztalására, de bizony akármit is tesz, sehogy sem jön össze. Tervet készít, vállalkozást indít, tőkét szerez és nagyon lelkesen bele is kezd a tevékenységbe. Eljár képzésekre és a lehető legjobb módon képezi magát, hogy hiteles legyen, mert szerinte ez elengedhetetlen a sikerhez. A nap folyamán sorozatos megerősítéseket mormol és igyekszik a legörömtelibb dolgokra fókuszálni, de bármennyire igyekszik is, valahogy mégsem jön a várva várt siker. Ez így megy akár több ügyleten keresztül is, míg emberünk végsőkig elkeseredik és még inkább elveszíti a hitét. Már nemcsak a céljában, de önmagában is.

Mivel emberünk azért eléggé nyitott, így olvas mindenfélét. Azt is olvasta már, hogy mi teremtjük a saját valóságunkat és hogy (ahogy ma mondani szokták) mi vagyunk képesek bevonzani az eseményeinket, helyzeteinket stb.

Igen ám, de ekkor szöget üt a fejében..!

mirror-388386_640Ha ez így van, akkor lehet, hogy bennem van a kutya elásva? És most kedves Olvasó, elérkeztünk az izgalmas részhez. Mert bingó! Ahogy az elején írtam, 7 éves korra már kialakítottuk a hitrendszereinket, amik majd meghatározzák az életünket. Mivel tényleg működik ez a vonzás izé, így bizony, ami belül létrejön (tehát hiszünk valamiről valamit), az kívül is meg fog jelenni. Konkrétan megtapasztaljuk az életünkben!

Pl. Ha emberünk gyerekkorában azt hallotta otthon a pénzről, hogy a pénzzel csak baj van, vagy hogy a pénz koszos, vagy hogy aki gazdag, az rossz ember stb., így bizony az ő hitrendszerei szépen felépítettek “valóságot” számára, miszerint a pénzzel csak baj van. Tehát, ha nincs elég, az bizony baj! Vagy aki gazdag az rossz ember, így hogyan is engedhetné meg a tudatalatti a pénz beáramlását, ha ettől én rossz emberré válok, hiszen az életfilozófiám az, hogy jó vagyok és úgy is élek. Ez bizony eléggé nagy ellentét, és mivel a tudatalatti 85%-ban befolyásol, míg a tudatos elme csak 15%-ban van benne a játékban, így a tudatalatti veszi át a vezetést. Na de akkor most mi legyen? Csak jó lenne már megtapasztalni azt a gazdagságot!:-) Meg is lehet! De ugyanígy meg lehet a boldog párkapcsolatot, egészséget stb.

Mindez meg is történik, ha megtaláljuk a tudat alatt gátló hitrendszereinket és eltávolítjuk, majd olyanra cseréljük, ami boldoggá teszi az életünket. Igen ám, de hogyan?

Erre való a Théta Healing technika!

A Théta Healing egy csodálatos energiagyógyászati módszer, amihez nem kell kifeküdnöd a pamlagon, elég ha ülsz egy széken!:-). Ja, és meg tudod mozgatni a végtagjaidat is ha szeretnéd, mindössze a szemed van becsukva!

frekvencia2Mivel a Világegyetemben, a létezésben minden rezgésekből áll, így nemcsak a gondolataink, de mi magunk is. Igaz, a gondolatok még megfoghatóak, de érezhetőek. (pl. telepátia). Mivel érezhetőek, így a frekvenciájuk is érezhető olyan események, emberek, élethelyzetek számára, akik a gondolati frekvenciáddal harmonizálnak. Mivel hasonlóak, így könnyen vonzani kezdik egymást. Érted már miért fontos, hogy minél “boldogabban” rezegj? Mert akkor boldog események közelednek a “mágnesedhez”. Ha azonban mondjuk úgy, hogy nem vagy a legjobb formádban, akkor az bizony azt fogja vonzani. Mi tehát a teendő? Cserélj hitrendszert olyanra, ami a számodra legjobbat vonzza.

A Théta Healing során egy különlegesen pihentető 4-7 Hrz frekvenciájú rezgésre hangolódunk, amit a feltétel nélküli szeretet terének hívunk. Ez egy rendkívül kellemes, megnyugtató érzés, ahol könnyedén hozzáférhetünk a tudatalatti hitrendszereinkhez. Természetesen szükség van hozzá egy terapeutára/konzulensre, aki kérdéseivel megtalálja az egyén számára leginkább gondot okozó hitrendszer gyökerét. A Théta Healingről konzultációról itt olvashatsz még bővebben!

Jó, de honnan tudom, hogy valami éppen korlátoz?

penztarcaHa a Te életedben is előfordult már, hogy sorozatosan ugyanolyan jellegű események ismétlődnek az életedben, pl. állandó pénzzavarban vagy, (pedig volt olyan időszak az életedben, amikor nagyon jól ment a szekér, vagy akár sosem volt, de már baromira unod a mostanit), vagy ugyanolyan, (nem túl felemelő) párkapcsolatban találod magad, vagy testsúly ill. egészségi problémáid vannak, vagy bármi olyan elakadást észlelsz, ami gátol Téged a boldogságodban, akkor érdemes felkutatni a gyökerét. Ugyanez igaz akkor is, ha gyermeket szeretnél, de nem jön össze. Vagy nem sikerül magadhoz hívnod életed párját.

Észrevetted, hogy az élet folyamatok összessége és állandó változás?

yessEzeket a változásokat meg lehet élni félelemmel, és kételyekkel is, de örömmel és várakozással is. Hogy melyiket választod, az Rajtad áll. A hitrendszereid alakítják az életed, Te pedig lecserélheted a számodra küzdelmet, nehézséget, boldogtalanságot hozó hitrendszereket! A Théta technika segítségével gyorsan és varázslatosan változik meg a világod akár pillanatok alatt! Te készen vagy rá?
Ha eldöntötted, hogy változtatsz, akkor tudj meg többet a Theta healing konzultációról!

Theta Healing